
Coaching, mentoring és képzés Mihalik Judittal
Coachként, tanácsadóként és mentorként a személyiséget keresem az ügyfeleimben, ezért a szervezet bármely szintjén szívesen dolgozom.
A felsővezetőkkel a saját vezetői múltam köt össze — kevés szóból sokat értek, és szókimondó vagyok magam is. Számítottak rám nyilvános szereplés előtt, és akkor is, ha olyasmit kellett megosztaniuk, amit mással nem oszthattak meg. A pályakezdők és karrierváltók a közvetlenséget és a perspektívák sokféleségét kedvelik a velem való munkában.
Három évtized alatt sokféle szervezetet és működésmódot ismertem meg belülről: pénzintézetet, államigazgatást, televíziót, egyetemet, ügynökséget. Ma is sokfélét csinálok — tanulok, tanítok, kérdezek, válaszolok.
Eredeti érdeklődésem, meghatározó szakmai tapasztalatom és képzettségem mára kiegészült sok más kompetenciával, tárgyi tudással, tapasztalattal, amelyeket folyamatosan alkalmazok vezetői tanácsadóként, felkérésre tartott előadásokban, egyetemi óráimon és a nyilvánosság tágasabb tereiben is.
Mentorálok másokat, és mentorált vagyok magam is, gyakran jóval fiatalabbak által, akik tudnak, művelnek vagy létrehoznak valami fontosat. Ilyen emberek társaságát keresem, és ilyen akarok lenni magam is.
Szakmailag rigorózus, fegyelmezett, és gyors — intellektuálisan pedig nyughatatlan vagyok.
Ami fontos számomra
Történetek, perspektívák, változás

Történetek
Akik vagyunk.
Bevallom, valójában mindig is a történetek érdekeltek.
A történeteink, akik vagyunk.
Ezen az oldalon a Fortepan gyűjteményében fellelhető képek segítenek többet mondani a szavaknál. A képek civil, hétköznapi emberek életéről készült amatőrfotók. Nem művészet, csak a pillanat az.
Erről a képről például a falu jutott eszembe, ahol felnőttem, a múlt század utolsó évtizedei. A modellezőszakkör, ahol meglett emberek, többnyire nehéz fizikai munkát végző vájárok, kőművesek, marósok, gyakran kérges tenyérrel és repedezett körmű, ügyetlen ujjaikkal balzafából készítették a kecses repülőmodelleket. Akkoriban bezárt a szénbánya és az üzemek is, ahol korábban biztos munkájuk volt. Bezártak a mozik, a kultúrház, ritkultak a buszjáratok és nem volt többet bányásznapi jutalompénz. Nem sok szépség és remény volt az életükben, azt hiszem. A törékeny, pauszpapírral borított szárnyú repülőgépek könnyűsége - és az életük valósága. Ezt látom én a képen. Egy történetet, ami a vége felé közeledett, amikor az enyém elkezdődött.

Perspektívák
A magunkkal való bíbelődés.
Azt szokták mondani, hogy a perspektívaváltás képessége a legfontosabb abban, hogy másképp lássunk rá egy helyzetre. Azt is szokták mondani, hogy néha helikopter-magasságból kell ránézni a dolgokra. Szerintem meg nem. Onnan a magasból minden olyan parányinak látszik, még a nagy probléma is. Meg mi magunk is. De ki akarja parányinak látni önmagát?
Néha nem kell messzire menni, csak perspektívát váltani.
Ebben segíthet egy tapasztalt kérdező.

Fejlődés és változás
A gomb.
Nem hiszek a fejlődésben. A változásban hiszek. Legalábbis az emberrel kapcsolatban.
Henry Minzberg említi példaként a gombot, amit nyolcszáz éve használunk. Fel sem tűnik talán, hogy miközben minden rohan és gyorsul, a gombolás mit sem változott. Nincs fejlődés a gombolásban. Legfeljebb a patent. De már az is van már vagy száz éves.
A fejlődés abszolutizálása, mint annyi minden más, a szelektív észlelésen alapul: hajlamosabbak vagyunk arra figyelni, ami nagyobb csinnadrattát kelt. A nagyon is fontos változások néha csendben zajlanak. Ráadásul a "fejlődés" értéktelített fogalom. Azt üzenjük vele, hogy egy mostani állapot értékesebb, magasabb rendű és szintű, mint egy korábbi. Pedig ez egyáltalán nem föltétlenül van így. A nyelvtudásunk, a technológiai vagy testi ügyességünk, azaz a felkészültségeink valóban fejleszthetőek. A humanitás azonban - ebben az értelemben- nem fejleszthető. Életünk során nem leszünk fejlettebb emberek, de lehetünk jobban viselkedő vagy felelősebben gondolkodó és érző emberek. Lehetünk tehát olyanok, akikkel könnyebb lesz együtt az élet - akár nekünk magunknak is könnyebb, hiszen össze vagyunk zárva önmagunkkal. Szerintem ez nem egy rossz cél, de emberek életét meghatározó vezetőként pedig fő cél kell, hogy legyen.
Coaching tematikák

Coaching
Mindenkinek.
Annak, aki azt gondolja: kevés, ha kiválóan teljesít, mert a nap végén egész embert akar hazavinni. Annak, aki a saját életét maga akarja irányítani, de esetleg még nem tudja, hogyan fogjon hozzá. Annak, aki szeretne megősítést kapni abban, hogy eljött az idő. Vagy épp abban, hogy az idő még nem jött el, de ez nem olyan nagy baj.

Vezetői coaching
Annak, akinek a látszat kevés.
Azoknak a vezetőknek, akik úgy érzik, egy ideje megváltozott a világ, és kezdik kényelmetlenül érezni magukat benne. Azoknak, akik már sejtik, hogy a régi megoldások és rutinok helyett másképp kellene működni, de kétségeik vannak abban, hogy ehhez a változáshoz hogyan kellene hozzákezdeni.

Horizont coaching©
A negyven felettieknek.
"Nem a csúcs felé vezető út az igazi kihívás, hanem a lefelé vezető. Még a legjobbakkal is előfordul, hogy nem számolnak eléggé a csúcsról visszafelé vezető út nehézségeivel. Ennek a tévedésnek nagy ára lehet."
(P.Gy. hegymászó, felsővezetővezető, ügyfelem)

Tehetség program
Óriások vállán.
Ez a coaching programom azokat a leendő vezetőket támogatja, akik különösen értékesek a szervezet számára. Ebben egyesül vezetői és oktatói múltam, elméleti hátterem és gyakorlati tudásom, valamint személyes élettapasztalatom.
A nulladik, ismerkedő találkozó a szakma szabályai szerint ingyenes.
A gyakorlatban

Mire számíthat velem kapcsolatban?
Kérdezni fogok.
Egy kívülálló kérdéseit teszem fel, amelyek mentesek a beavatottak tájékozottságától, de a beavatottak korlátaitól is. Ha kell, képviselek egy külső nézőpontot, ahonnan a dolgok néha egészen egyszerűnek, de legalábbis áttetszőbbnek mutatkoznak. Segítek átlépni egy másik paradigmába, iparkodunk elválasztani a fontos és az annak látszó szempontokat. Megszabadulni a negatív automatizmusoktól, az előítéletektől, a túlzott aggodalmaktól, túllépni a körülmények hatalmán, fellelni a belső bátorságot és a kurázsit, amit gyakran elfed a rutin és a fegyelem.
Ha pedig Önnek van kérdése hozzám, lesz válaszom is, nem egy.

Kinek lehet szüksége vezetői coachingra?
Annak, aki felelősséget érez, nem csupán a munkájáért és másokért, hanem önmagáért is.
Egy szervezet vezetése többet jelent, mint a döntések közvetlen hatása a szervezet működésére. Minden vezetői döntés: értékválasztás jó és rossz között, helyes és helytelen között. Üzenet, amely sokakhoz eljut, túl a szervezet érintettjein. Minden vezetői döntés: emberi döntés. Önmagunkról, arról, hogy kik vagyunk, mi a dolgunk a világban, mi a víziónk, és mennyire vagyunk eltökéltek a megvalósításában.

Honnan tudhatja, hogy épp én leszek a megoldás az Ön számára?
Nem tudhatja. Amíg ki nem próbálta.
Ezt könnyen el tudja majd dönteni, már az első találkozás alkalmával. Egészen biztosan más élményeink vannak a világról, mások voltak ránk hatással, mások az olvasmányaink és más problémák foglalkozatnak. Magam sokféle módon próbálkoztam megérteni a világot, sokféle elméleti keretet ismertem meg és teszem ezt ma is. De ahogyan Szent-Györgyi Albert fogalmaz: „a könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk”. Úgy tartom, hogy az elmúlt évtizedekben szüntelenül tanulva és figyelve hiteles és a gyakorlatban is érvényes saját elképzelésem alakult ki arról, hogyan működnek az emberi interakciók.
Önnek csak azt kell eldöntenie, hogy ez érdemes-e az Ön figyelmére.

Honnan fogom tudni, hogy én vagyok a megoldás az Ön számára?
Én sem tudhatom, amíg nem találkoztunk.
Az elmúlt évtizedekben azokkal a vezetőkkel volt a legsikeresebb az együttműködésem, akik közvetlen munkatársaikat és segítőiket szövetségesnek akarták és tudták tekinteni.

Honnan ez a magabiztosság?
Onnan, hogy már elég bátor vagyok tévedni is.
Az elmúlt harminc évben kiérlelődött, hogy a vezetői tanácsadói feladatot támogató szerepnek tekintsem. Úgy is mondhatnám, alázatot tanultam – nem a személyek, hanem a szakma szabályai iránt. A személyi tanácsadó és a coach természetesen akkor használ a legtöbbet, ha nem a saját elképzeléseit tolja előre, hanem ügyfelének saját gondolatait segít összerendezni. A professzionális személyi tanácsadó semmit sem tud jobban, mint ügyfele - kivéve azt: mi az, amit ügyfele valóban tud - és mi az, amit csak tudni vél.
A tanácsadó azzal segíthet a legtöbbet, ha ezt segít megvilágítani.
Vállalati Akadémia komplex képzési program
A Vállalati Akadémia összesen közel 300 tanórányi átgondolt, az IBS (Internationonal Biseness School) üzleti mesterképzéseire fejlesztett és sokszor kipróbált saját tananyagaimból áll össze 12x2 óra sűrűségűre.
Kompakt, de nem tömény és nem elméleti.
A különféle tudásterületek inkább megtámogatják a hallgatóság által hozott saját példák, dilemmák és problémák megértését.
Az iskolákban tanult poros, és amúgy más néven már újként százszor eladott teóriákról csak annyit beszélek, amennyire fontos, hogy az ősforrást is ismerjük. Sokkal valószínűbb, hogy Simon Sinek vagy Brenéé Brown legutóbbi posztjait vagy a mozikban épp most játszott valamelyik filmet fogom ajánlani, esetleg egy épp megnézhető színházi előadást vagy egy bármikor meghallgatható zeneművet, és persze mellette első kézből akár egyénileg is olyasmit, amit én is olvastam vagy láttam.
Nem zsibbasztó katedrai prédikációt kínálok tehát, hanem pezsgő interakciót, szellemileg és akár érzelmileg is megérintő, globális szemléletű elmélyülést és kitekintést is.
Kihívásnak tekintem, hogy ne untassak senkit a menedzsment guruk jól hangzó, ám a gyakorlatban mit sem érő felületes LinkedIn-bölcsességeivel, és hogy a hallgatósággal megtaláljam azt a mezsgyét, amin frissítőek a léptek, még akár egy nehéz munkanap után is.
Nem ígérek olyan képzést, ami egy csapásra megoldja a napi nehézségeket, de azt ígérhetem, hogy mindenkinek adok valamit, amivel másnap egy kicsit könnyebb lesz a munkahelyi élet.
Felismeréseket, tudatosítást, a dolgok megnevezését ígérhetem.
Kinek?
Aktív vagy leendő vezetőknek, értékesítőknek, ügyfelekkel dolgozó, gyakran tárgyaló és csapatban dolgozó munkatársaknak kifejezetten ajánlom.
A modulok a vállalati profilhoz testre szabhatóak, kiegészíthetőek és a tematika fókuszálható vagy akár szűkíthető is.
Miért más ez a képzés, mint bármelyik más?
Azért, mert a trénerek nem oktatók, míg az oktatók többnyire nem rendelkeznek saját vezetői tapasztalattal.
Én pedig mindhármat tudom, gyakoroltam és csinálom is.
Nagyon vonzó ez a képzés, de mikor is szakíthatnánk rá időt?
Erre nem tudok választ adni, mert nem ismerem a szervezetüket.
Azt viszont biztosan állíthatom, hogy ha tényleg nincs esély az évi közel kétezer munkaórából 28-at arra fordítani, hogy munkatársait közelebb vigye a szervezet működésének megértéséhez, akkor igazán nagy szükségük van rám.
Speciális: elvonulás és személyre szabott coaching egyben
Vietnam, 2027 tavasz - egy hét távol az életedtől, és mégis benne

Elvonulás önmagaddal.
Egyhetes kísért elvonulás Tam Coc-ban, Vietnamban – gyakorlott coach személyes jelenlétével.
2027. március

Kinek?
Azoknak, akik azt érzik: kellene végre egy szünet.
Akik feszítő kérdésekkel élnek már egy ideje, amikre otthon nincs elegendő tér.
Akik kíváncsiak Vietnamra, és egy különleges tájra, de nem turistaként akarnak jönni.
Akik nem kedvelik a csoportos utakat, de teljesen egyéni utazás szervezésére nincs idejük, módjuk vagy nincs hozzá rutinjuk.
Ezen belül pedig azoknak, akik ezt itt olvassák, és azt gondolják: igen, ezt akarom, és meg is csinálom.

Mit kínálok?
Személyre szabható, rugalmas program
Természetjárás, csónakázás a folyón, barlangok, hegyek
Élet egy kis üdülőfaluban
Napi személyes coaching beszélgetések (5x120 perc)
Exkluzív egyszemélyes, vagy kis csoport (max. 3 fő, ha többen jelentkeznek, és ha konszenzus van a résztvevők között).
Mélység, fókuszált figyelem.

Miért Tam Coc?
Ez a kis falu Észak-Vietnamban, Ninh Bình tartományban van, Hanoitól másfél órányira. Világörökségi helyszín része, karszt sziklákkal, rizsmezőkkel és a Ngô Đồng folyóval, amelyen halkan sikló evezős csónakokkal lehet bejárni a barlangrendszert.
A földrajzi hely számos szimbolikus jelentéssel bír, görgess lejjebb, ha érdekel,

A helyszín
Mészkő sziklák, amiket millió éven át formált a víz. Rizsföldek, amelyek a szél minden lökésére megmozdulnak. Folyó, ami lassan visz át a barlangok sötétjén, majd vissza a fénybe.
Nem véletlenül hívják "szárazföldi Ha Long-öbölnek".
De itt nincs turistaforgatag. Itt leginkább csend van.

Mi fog történni?
A közös reggeli kávé után minden nap más egyéni helyi program (túrák kb. 20 kilométeres körzeten belül), szervezési segítséggel.
Hogy igazán magadra és az élményre tudj figyelni, ezért egyedülj menj el a felfedezésekre.
Én visszavárlak majd a napod végén.
Akkor leülünk, és megbeszéljük, ami előkerült. Van persze tematika is, de rugalmas.

Jelentkezés: 2027. október 30-ig
Jelentkezés emailben: mihalik_at_mihalikjudit.net

Rólam
Bár a buddhista szemlélet utazásaim során személyesen sokat adott nekem, de én magam nem vagyok buddhista. Európai értelmiségi vagyok, aki nyitott szemmel és szívvel keresi a világban azt, amit nem kapott készen a saját kultúrájában.
Nem ígérek sem megvilágosodást, sem fejlődést, sem instant megoldást semmire.
Reflexiót, külsőt és belsőt: azt ígérhetek.
Nem vagyok (idegen)vezető sem, sokkal inkább kísérő.
És aki eljön velem Vietnamba, az önmagának már eleve nem lehet idegen.
Mágikus hely
Tam Coc = három barlang
Táj és hit
A barlangok buddhista hagyományban a belső én rejtett terei, az introspekció és meditáció természetes templomai.
Buddha maga is barlangokban meditált a megvilágosodás keresése során.
A sötétség és csend tökéletes környezet a külvilág zajától való elszakadáshoz, a belső hang meghallásához.
A három barlang
A Ca, Hai és Ba barlangok az idő, türelem és folyamatos változás szimbólumai.
A barlangok átmenetek a külvilágból a belső világba, majd vissza. A sötét, zárt terekből a fénybe való kilépés:
felismerés, újjászületés.A folyó
Ngo Dong folyó - az élet folyása. A víz: tisztítás,megújulás, az élet szakadatlan áramlása. A folyón való siklás:az út, amit türelemmel, lassan, a természettel összhangban teszünk meg.A folyó átszeli a szilárd sziklákat - a taiosta elv szerint ez a lágy erő győzelme a kemény felett.
Pagodák és természet
A Jáde BarlangPagoda a feng shui szerint lótusz központként írható le - az öt környező hegy az öt sziromként veszi körül a lótusz magot. A lótusz: tisztaság, spirituális
ébredés a sárból (világi élet) a szépségre (megvilágosodás).A pagoda három szintű felépítése ebben a szimbolikában az emelkedés, az ég felé való haladás, a lelki felemelkedés lépcsői.
Link: a coaching és képzés szolgáltatásaimról itt olvashat
Mihalik Judit © 2019 Képek: Fortepan és saját fotók. Portré: Kéri Rita
Kapcsolat: mihalik_at_mihalikjudit.net




























