Az új trendet sokan kínjukban találták ki, amikor már nem segített se a chat-kocsma, se a közös online jóga. Felfedezték, hogy szinte minden nap van olyan esemény, feladat, amit kényelmesen lehet séta közben, vagy egy napsütötte padon intézni, headsettel, online. Aztán néhányan felbátorodtak, és elkezdték páros sétákra is invitálni a kollégáikat.
Ez most a menő: social walking.
Bevallom, én ezt évtizede űzöm, mivel a hivatásom a szenvedélyem: sose csináltam ügyet abból, hogy a munkát és magánéletet mindenáron szikével metsszem ketté. Gyakran kivittem a coaching-ügyfeleimet a szabadba, főleg azokat, akik lélektelen irodákban raboskodtak amúgy. Volt, akinek reveláció volt a Margitsziget, mert évtizede nem járt ott. Az egyetemi hallgatóimnak pedig ősszel és tavasszal görög módra peripatetikus órákat is tartottam, az egyetemhez közeli Római Parton.
De elkövettem egyéb furcsaságokat is. Például a Rudasba is jártam dolgozni. Kedden, a női napon délelőttönként esetmegbeszélést tartottam magammal. A párában és halk zsongásban befelé figyelve mindig sokkal jobban láttam, hol tartunk épp egy-egy ügyféllel a folyamatban. Ott születtek (fejben) a legjobb írásaim és projekt-terveim. Mert egy fürdő vagy egy uszoda nemcsak pihenésre való.
Most pedig az történt, hogy különcből trendi lettem.
Kedvenc helyeim még mindig a budai vár sétánya és a Margitsziget, amit az ősszel beelőzött a vadregényesebb Népsziget, most pedig épp a Gellért-hegy, mivel a hidegben mozogni kell, és az emelkedő jót tesz. Hét közben szinte néptelen a Kopaszi-gát, meg hát persze a budai hegyek és túloldalt a Városliget is.
Amikor ezt a gondolatot a LinkedIN-en megosztottam, hirtelen nagy lett a nyüzsgés a poszt körül. Sorra bújnak elő a cinkostársaim. Sokan a temetőkbe járnak sétálni, hiszen ott csend van és azok még a tavaszi karantén idején is nyitva voltak. Néhányan a város körüli tavak felé veszik az irányt, Törökbálintra vagy Budakalászra. Mások a hegyekbe mennek, sokan a Duna jobb vagy bal partját róják, és van, aki az alagi lóversenypályára vagy épp a város különleges lakónegyedeibe kirándul, mint amilyen a Wekerle. Akinek saját kertje is van, az persze most ott ügyfelezik és értekezletezik.
De a lényeg, hogy már nagyon is sokan vagyunk "különcök". Ezt is hozta a pandémia és a "new normal": nem csupán képesek lettünk sok olyasmire, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt. Képessé váltunk átkeretezni is. A "munka-magánélet egyensúlya" üres frázisa végre új értelmezést kapott. A fontos dolgok: a szabad levegő, a mozgás, a társas időtöltés túllépett végre a szabadidő eltöltésének keretein. Kiviláglott az igazság, vagyis, hogy nincs két életünk, nincs két világunk. Egy életünk van, és az olyan lesz, amilyennek berendezzük, és mindig, még az elképzelhetetlenül nehéz körülmények között, a Pandémia Extrémsportklubban is van választás. Abba kell hagyni végre a farizeuskodást és a kifogás-keresést. A saját kezünkbe kell venni a sorsunkat.
Komoly felhatalmazást kaptunk most ehhez, tessenek élni vele.
Jó lesz. Évtizedes tapasztalatból mondom.
Fotó: Fortepan, Urbán Tamás, köszönettel.