Amikor kicsik voltak a gyerekeim, az obligát kisvakondos sorozatból a nyuszimama története volt a kedvencem. Arról szól, hogy két kedves, bolondos fiatal nyuszi szerelembe esik és családot alapítanak. Akinek volt a kezében a könyv, biztosan nem felejti el a képet, amelyen a nyuszimama életet ad a kisnyusziknak. A rajz a gyerekmese kedvességével és ártatlanságával kendőzetlenül mutatja be a szülést, olyan természetességgel, ahogyan semmilyen más, jól kifundált szexuális felvilágosító könyvnek sem sikerült.

De a mesekönyv fő érdeme nem ez, hanem az rész, amelyben beszámol arról, hogyan készülnek a gyerekek érkezésére nyusziék. A leendő apuka elmegy beszerezni a cumisüvegeket, kiságyakat és biliket. Valamint: egy gyöngysort a leendő anyukának. Itt olvasható az a mondat, amelyet máig kívülről tudok:

„mert ha a mama jól van, akkor jól vannak a gyerekek is”.

Ilyen egyszerű, igen. Olyan egyszerű és olyan mélyen igaz, mintha Vekerdy tanár úr mondta volna.

De ezt -történetesen- a kisvakond mondta. Ez a szülői létnek olyan alapigazsága, amit azóta is zsinórmértéknek tekintek. A gyöngysor természetesen metafora és szimbólum is: nekem azt jelenti, hogy számítasz, hogy érvényes vagy akkor is, ha látszólag nem te vagy a fontos épp. Hogy ne veszítsd el soha a méltóságodat. Mert akik szeretnek, azoknak mindig ugyanaz maradsz, azoknak nagyon is fontos maradsz. Gyöngysort persze kapni a legjobb, de ha nem úgy alakul, akkor vedd csak meg magadnak és viseld. Jár neked. Szeresd magad: ez nem szégyen, hanem életfeladat.

Sokkal árnyaltabban és okosabban, de erre tanított bennünket Vekerdy Tamás is:

„Ne legyünk tökéletes anyák, nem is tudunk azok lenni, ne szorongjunk, ne görcsöljünk ezen.

Éljünk úgy, mintha többé-kevésbé normális emberek lennénk.

Az élet nehéz, és együtt küzdjük magunkat végig ezen a gyerekeinkkel.

Nem tökéletesnek, nem zseniálisnak kell lenni. Amikor lehet, jelen kell lenni.

Kongruensnek, önmagammal azonosnak kell lenni.”

Vekerdy Tamás engedékenységre, elengedésre, finom hangolódásra és a lényeges dolgokra figyelésre bátorított. Nagy tudásával csupa olyasmit fogalmazott meg, amelyet mindig is sejtettünk, de néha kellett egy őszinte és hiteles autoritás, aki felhatalmazást ad rá, hogy valóban merjük is ezt gondolni. Hogy nem kell maximalistának lenni, mert nem a ropogósra vasalt fehér gallér a lényeg, hanem az, hogy benne, a bőrünkben hogyan érezzük magunkat. Hogy a szülő dolga nem az, hogy elvárásokat és parancsokat fogalmazzon meg, hanem megengedje a hibázást, hogy szeressen és bátorítson. Liberális értelmiségi lévén, egy jól behatárolható kör volt a rajongói tábora, de valószínűleg aligha találnánk szülőt, akit legalább egyszer, egy gondolata ne érintett volna meg. Mert emberséges volt, és az emberség nem világnézet-függő.

Ádáz ellensége volt a poroszos iskolarendszernek, sokan köszönhetik neki, hogy amikor iskolába adták a gyereküket, a választásnál a szívükre és nem az eszükre hallgattak.

„A szülő a gyermek cinkosa kell legyen a szigorú tanítóval, tanárral szemben.

A gyereknek tudnia kell, hogy következménye van annak,

ha otthon nem végzi el a házi feladatát, nem pakolja be a másnapra szükséges tankönyveket.

De azt is tudnia kell, hogy a szülő kiáll mellette, ha hétvégére 47 matekfeladatot adtak fel háziként.

Ilyenkor kell beírni az üzenőbe, hogy családi gondok miatt a házi feladatot a gyerek nem tudta megoldani.”

Alkonyodóban, Vekerdy Tamás egyre bátrabban tekintett túl a gyereknevelés és a család szűken vett horizontján. Hiszen a gyereknevelés csak a kezdete valaminek, egy fontos lehetőség és nagy feladat - de sosem leszünk istenek, akik teremtenek.

Pygmalionok lehetünk - de ki kérte ezt tőlünk?

Ő így fogalmazott:

„Jó volna, ha elfogadnánk a gyerek karakterét,

és nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni.

Tudom, félünk, hogy nem fog "érvényesülni" az életben.

De kérdezem: egyáltalán mit jelent az, hogy "érvényesülni"?

Kit irigyelünk?

Tényleg csak egyetlen vonzó életsablont tudunk elképzelni,

amelyiknek ráadásul mindig csak a csúcspontját ismerjük, a végét soha?”

Talán így sosem mondta, de üzente, hogy igen, lehet önzőnek is lenni. Lehet elfáradni, esékenynek és támaszra szorulónak is lenni. Szülőkhöz szólt, de a munkamániás vezetők is érthetnek belőle.

„Siker az, ha viszonylag kiegyensúlyozottan tudok élni, ha kibírom önmagamat,

nem leszek magamtól depressziós, a családom sem lesz tőlem, és én sem a családomtól.

Ezek valódi sikerek az életben.”

Vekerdy Tamás sosem lett megmondóember, guru, véleményvezér vagy észosztó celeb. De ha kérdezték, válaszolt. Néha egészen kézenfekvő de nehéz igazságokat mondott ki, egyszerű szavakkal. Mondjuk például a karrierről.

„Ha elsőre nem jó szakmát választottunk, akkor legyen bátorságunk tovább állni,

mert nem befejezni kell, amit elkezdtünk, hanem bátran változtatni.”

A Tanár úr most befejezte, amit elkezdett, legalábbis valamilyen értelemben.

Már nem fog több interjút adni, cikket és könyvet írni. De talán épp ezekben a napokban, az emlékező írásokban, mint amilyen ez is, sok gondolata jut el sokakhoz.

Hálás vagyok neki, hogy része volt a történetemnek és a nevelődésemnek.

Tőle is kaptam egy „gyöngysort”.

A mondatokat, amelyektől mindig kicsit jobban éreztem magam - akkor is, amikor épp nehéz volt.